Településtörténet

Mezőszentgyörgy a Mezőföld szívében, a Balatontól 8 km-re fekvő település. Nevét a juhászok védőszentjéről, Sárkányölő Szent Györgyről kapta. A település alapítói a XIII-XIV. század fordulóján letelepült pásztorok lehettek. A települést már 1249-ben említi hivatalos oklevél, mint a székesfehérvári káptalan birtokát. A falunak 1488-tól világi földesura volt, Erdődy Tamás; majd 1554-ben királyi adományként Palásty György birtokába került. A XVI. század közepétől a palotai végvárhoz tartozott, Veszprém elestét követően lakossága szétszéledt, 1578-ban mint elhagyott település fordul elő, a XVII. század közepére népesítik be újra.

A község lakossága ekkor teljes egészében református, akik támogatták a Rákóczi szabadságharcot. A császári csapatok bosszúból felégetik a falut, a kőtemplom kivételével minden ház leégett, és megsemmisült a község levéltára is. Az egyházi anyakönyvek 1725-től maradtak fenn.

A XVIII. század jelentős változásokat hozott a község életében. Változtak a falu birtokosai, módosult a lakosság szociális összetétele és vallási megoszlása, felerősödtek a rekatolizációs törekvések. A népesség túlnyomó többsége (1785-ben 80 %) református volt, de a protestáns hitélet korlátozása, a térítések és a bevándorlások eredményeként megnövekedett a katolikus népesség aránya.

A református egyházi szolgálat és az iskolai oktatás ellátása ekkor szorosan kapcsolódott egymáshoz. Általános gyakorlat volt, hogy a prédikátorságra készülők (a pápai, sárospataki és debreceni kollégiumok teológus hallgatói) tanulmányaik befejezése előtt kitérőt tettek az oskolamesterség irányába. Mezőszentgyörgy – a helyi áldozatkészségnek köszönhetően és a Mezőföldi Református Egyházmegye határozata nyomán – az 1820-as évek végén környéke pedagógusainak továbbképzési központjává vált. 1828-ban itt nyitották meg azt a Kerületi Könyvtárat (Tractuális Bibliotheica), amely „az oskolamesterek (…) tudományos előmenetelekben való érdekében” hivatott tevékenykedni.

A község lakossága az 1848-as forradalom és szabadságharc eseményeiben is aktívan közreműködött.

A forradalmi események 1848 nyárutóján érintették Mezőszentgyörgyöt. Jellasics célja a magyar főváros bevétele volt. Fehérvárra érve azt kellett tapasztalnia, hogy ereje Buda bevételéhez elégtelen. Segítségre szorult, ezért szeptember 26-án egyik hadnagyát, 17 főnyi csapatával a Balatonnál időző Philipovich tábornokhoz küldi, erősítést kérve. Ezt a csapatot átutazóban a lepsényi fogadónál id. Eötvös Lajos mezőszentgyörgyi földbirtokos meglátta és hazatérve, mint nemzetőr parancsnok intézkedett a továbbutazásuk megakadályozásáról. Parancsára Rózsa Sándor lelkész, Kovács János tanító és Gregovics Ferenc jegyző vezetésével a mezőszentgyörgyi közbirtokosokból (Matkovics Balázs, Fodor László, Pósa László), egy szerb kovácsból, telkes gazdákból (Kemény Péter, Szente Péter és Keresztes János) és négy más személyekből álló csapat (Berta János, Újhelyi, Bende és Fazekas) vasvillákkal és fejszékkel fölfegyverkezve elállta Handits hadnagy vezette egység útját. Életre-halálra menő kézitusában a segítségért indulókat megsemmisítették. A helyiek közül többen megsebesültek, a jegyző – térdlövés következtében – egész életére béna maradt.

Az esemény a pákozd-sukorói csatát megelőző napokban történt. A kért segítség elmaradása, a délről segítségre siető Roth tábornokhoz intézett levél elfogása nemcsak az erőviszonyokon változtatott, hanem Jellasics vereségét is előidézte. A tájékoztatástól megfosztott Roth közel tízezer katonája ugyanis – felülve a nemzetőrök cselének – Ozora mellett, a Tóti erdőnél letette a fegyvert 1848. október 7-én.

1850-ben vizsgálatot indítottak a segélykérő csapat megsemmisítőinek kiderítésére, azonban ez eredménytelen maradt, mert a faluban egyetlen áruló sem akadt, aki tudta volna, hogy hová tüntették a bizonyítékokat. (Eötvös Károly: A nagy év)

A századfordulóra Eötvös Károly lett a falu legnagyobb birtokosa. A világhírű ügyvéd, író és függetlenségi politikus egykori lakóházában nyitotta meg kapuit az ország első népkönyvtára, és innen indította Illyés Gyula 1969-ben az „Olvasó Népért Mozgalmat”.

A község 1950-ig Veszprém megyéhez tartozott, majd 1970-1990 között közös településként működött.

1991. január 1-től önálló település.