Polgármesteri köszöntő

Mint Mezőszentgyörgy község újra megválasztott polgármestere, tisztelettel köszöntöm településünk valamennyi kedves lakóját!
Magam és képviselőtársaim nevében köszönöm nagyértékű bizalmukat! Minden erőnkkel, az eddig szerzett tapasztalatunkat kamatoztatva, tudásunk legjavát adva, szeretnénk szolgálni Mezőszentgyörgy községet, az itt élő embereket.
Munkánkat szeretnénk ott folytatni, ahol 2010. szeptember 30-án, az utolsó testületi ülésünkön abbahagytuk. Személy szerint, jó magam is tisztában vagyok azzal, hogy a folytatás nem lesz túl egyszerű. Mindnyájunk előtt ismeretes az országra nehezedő gazdasági válság nyomasztó hatása. Látjuk, érezzük, tapasztaljuk kormányzatunk törekvéseit, erőfeszítéseit az önálló, mindenkitől független, élhető Magyarország érdekében. Bíznunk kell az intézkedéseik sikerében. Hinnünk kell azt is, hogy a végső cél életünk jobbá tétele! Ehhez pedig, a bizalomra is nagy szükség van. Meggyőződésem, hogy a kölcsönös bizalom és a jó irányba tartó közös akarat mindenkor eredményre vezet.
Ha községünk vezetése elnyeri a lakosság bizalmát és folyamatában élvezi azt, a kijelölt irány tartható. Az pedig nem más, mint az önálló, töretlen fejlődést mutató, békében élhető Mezőszentgyörgy.
Az elkövetkezendő időszak eredményességének legfőbb záloga, hogy kormányzatunk ne hagyja magára az életképes vidéki településeket.
Kérem, higgyék el, hogy a vidéken élő emberekben is van őszinte tenni akarás és óriási becsvágy, amely időnként szunnyadozik.
Bizonyosak lehetünk abban, hogy a helyes iránymutatás fel fogja szabadítani a most még itt-ott szunnyadozó, bennünk rejlő jóindulatú tenni akarást, ha már tisztán és világosan látjuk elérendő céljainkat.
Jelenleg a legfontosabb feladat az eddig elért eredményeink szinten tartása, valamint a település biztonságos és folyamatos működtetése.
Mindehhez kívánok nyugodt, boldog életet itt Mezőszentgyörgyön valamennyiünk számára!
A képviselő uraknak pedig a kemény, kitartó munkájukhoz erőt és egészséget!
Köszönöm, hogy elolvasták!
Berta József
polgármester